Rendőrségi évnyitó és sajtótájékoztató Szekszárdon

 

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság középiskolások részvételével tartott sajtónyilvános tanévnyitót.

 

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság 2017. szeptember 5-én 13 órakor a tavaly átadott bűnmegelőzési kabinetben tartotta sajtónyilvános évnyitóját és az iskolakezdéssel kapcsolatos sajtótájékoztatóját.

 

A rendezvényen Daubner Gabriella alezredes, a Bűnmegelőzési Alosztály vezetője összefoglalta azokat a kockázati tényezőket, amelyek az iskolai időszakban közvetlenül érintik a diákokat. Kitért a biztonságos internetezés sajátosságaira, a szerhasználat veszélyeire, valamint az iskolai erőszak kérdéseit is felvetette.

 

Megyeri Zsolt őrnagy, a Közlekedésrendészeti Osztály vezetője tájékoztatást adott többek között „Az iskola rendőre” programról is. Az iskolákban és azok környékén fokozott rendőri jelenlét várható, amelynek célja a gyerekek biztonságos közlekedésének elősegítése, valamint a diákokat érintő bűnesetek, valamint balesetek megelőzése. Az oktatási intézményekben plakátok, kiadványok segítségével tájékoztatják az iskolásokat az őket veszélyeztető kockázati tényezőkről.

 

A rendezvényen a szekszárdi Csapó Dániel Középiskola, valamint az Ady Endre Szakközépiskola rendészeti tagozatos tanulói is bekapcsolódtak az interaktív programba, amelynek során beszámoltak a nyári Erzsébet táborokban szerzett élményeikről, tapasztalataikról, de példákat sorakoztattak fel az iskolai időszak aktuális problémáiról is.

A Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács ülésezett Szekszárdon

A gyermekvédelemről tanácskoztak Tolna megye bűnmegelőzési szakemberei.

A Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács 2017. szeptember 5-én délelőtt tartotta soros ülését a Tolna Megyei Önkormányzat tanácstermében.

Dr. Tausz Katalin az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány gyermekjogi képviselője a gyermekek közötti internetes zaklatásról és a gyermekjogokról tartott előadást.

Baksa Csaba a Tolna Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat jogtanácsosa a „szakellátás problémái” címmel tájékoztatta a résztvevőket gyermekvédelmi rendszerek működéséről.

Juhász Péter a Budapesti Javítóintézet igazgatója a munkájuk sokrétűségéről tartott előadást.

A tanácskozáson résztvevő szervezetek munkatársai mind egyetértettek abban, hogy a gyermekvédelemben is elengedhetetlen a társszervek szoros együttműködése és az együttgondolkodás.

Kendert termesztett

A rendőrök eljárást indítottak egy bátaszéki férfi ellen.

A Szekszárdi Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének gyanúja miatt egy 62 éves férfi ellen.

A rendőrök 2017. augusztus 26-án délben Alsónyék-Szőlőhegyen, egy zárkertben egy vadkender ültetvényt fedeztek fel. A bekerített helyen egy bátaszéki férfi 52 tő cannabis növényt termesztett. A rendőrök a növényeket lefoglalták, majd szakértői vizsgálatra küldték. A férfit az egyenruhások mintavétel céljából előállították.

Az ügyben a további eljárást a Szekszárdi Rendőrkapitányság Bűnügyi osztálya folytatja le.

 

Ellenőrzések Tolnában

A rendőrök fokozott ellenőrzéseket tartottak a megye útjain és szórakozóhelyein.

Tolna megyében folyamatos a szórakozóhelyek ellenőrzése, amelynek célja a jogsértések megelőzése, megakadályozása, valamint a körözött személyek kiszűrése.

Az ellenőrzések részeként az egyenruhások Szekszárdon 2017. augusztus 26-án 23 órakor egy söröző teraszán vontak intézkedés alá egy bogyiszlói férfit, akinek ruházatából kábítószergyanús fehér por került elő. A rendőrök a drogot lefoglalták, majd a férfit előállították. A Szekszárdi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el büntetőeljárást, az anyagot szakértők vizsgálják.

Az elmúlt hétvégén a rendőrök a közlekedőket is fokozottan ellenőrizték, amelynek célja a gyorshajtók kiszűrése, ezáltal a balesetek megelőzése volt. Az ellenőrzéseket nagyobb forgalmú főutakon és az M6-os autópályán hajtották végre az egyenruhások. Összesen 66 esetben rögzítettek gyorshajtást, ezek miatt eljárás indult. Az egyik autós 199 km/h sebességgel közlekedett az M6-os autópályán a megengedett 130 km/h helyett.

A megyeszékhelyen a hétvégi rendezvények kapcsán a városközpontban is autósokat ellenőriztek a szekszárdi rendőrök. Ennek fő célja az ittas járművezetők kiszűrése volt. Három járművezetővel szemben kellett eljárást kezdeményezni, mert felmerült a gyanúja annak, hogy ittas állapotban vezették járművüket.

A rendőrség felhívja az állampolgárok figyelmét, hogy a fokozott ellenőrzések folytatódnak Tolnában, így gyakrabban találkozhatnak rendőrökkel úgy autóvezetés közben az utakon, mint a megye szórakozóhelyein, vagy a rendezvények közelében.

 

Sebességellenőrzések Tolnában

A rendőrök a megye útjain 2017. augusztus 28-án az alábbiak szerint mérik a közlekedők sebességét:

09:30-11:30     6-os főút 148+500 kilométerszelvény

12:30-14:30     6-os főút 153+500 kilométerszelvény

15:30-17:00     6-os főút 154+200 kilométerszelvény

18:00-19:00     6-os főút 155+050 kilométerszelvény

09:30-11:30     Bátaszék, Budai utca 86.

13:30-15:30     M6-os autópálya, jobb pályatest 153+560 kilométerszelvény

16:00-18:00     M6-os autópálya, jobb pályatest 164 kilométerszelvény

21:30-23:30     55-ös főút 120 kilométerszelvény

03:00-05:00     M6 autópálya, bal pályatest, 108+433 kilométerszelvény

07:30-09:30     M6 autópálya, bal pályatest, 91+895 kilométerszelvény

15:00-17:00     M6 autópálya, jobb pályatest, 108+368 kilométerszelvény

19:30-21:30     M6 autópálya, jobb pályatest, 134+212 kilométerszelvény

13:30-16:00     56-os főút 20 kilométerszelvény

16:30-20:30     Várdomb, Kossuth utca 50/a.

21:00-23:30     Szekszárd, Tartsay utca 2.

05:00-07:00     6-os főút 113+800 kilométerszelvény

09:00-12:00     6-os főút 120+300 kilométerszelvény

13:00-15:00     6-os főút 100+100 kilométerszelvény

17:00-20:00     6-os főút 113+800 kilométerszelvény

04:00-06:00     65-ös számú főút 49+950-es kilométerszelvény

08:00-11:00     Tamási, Szabadság utca 95.

14:00-16:00     61-es főútvonal, Simontornya, Ady E. u. 30.

17:00-18:00     Nagykónyi, Nagy utca 4.